|
Vikings Pulse
|
2011 Offseason Minesotában |
A preseason kezdete előtt a csapat már készen áll és várja az első meccset. Ez az offseason nem úgy sikerült ahogy szerettem volna hiszen egy hatalmas hibát elkövettem és ez miatt a csapat egyik legjobb játékosa távozott.De lehet jobb lesz ez így.
A csapat nem tétlenkedett és sok új játékos érkezett a szezon kezdete előtt.
Paul Irvin CB
Egy fiatal, jó adottságokkal megáldott CB érkezett. idén még 2. számú de a közel jövőben 1. lesz.
Domonique Foxworth CB
A GM nem titkolt szándéka volt a passzjáték elleni védelmet megerősíteni és ezért érkezett. A képességihez mérten olcsón tudtuk idehozni.Reméljuk megéri a pénzét.
Skip Burt LE és Chris Edwards QB
A két játékos Jaguars-ból érkezett. Mindketten nagyon fiatalok de van bennük lehetőség, ezért rögtön a kezdőben kapnak helyet a következő szezonban.
Az egyik kedvenc játékosom ment el de egy ilyen ajánlatot nem lehetett visszautasítani.Fiataloké a jövő
Brandon Lloyd WR
Egy jó kezű játékos. Sokat segíthet a passzjátékban.
Cedric Benson HB
Backupnak érkezett de az edzőmeccsek során nagyon jól játszott, így több szerep hárulhat rá,mert Parkernek elkel majd a segítség.
Kendall Langford DT
A csapat Dt gondokkal küszködik de remélem megoldódik vele a probléma.
Draft-ról érkezők:
Stephen Jones OLB és Mike Henley OLB
A gm hibája miatta tervezett draftolás felborult, ezért kellett két olb-t húzni. A drafton előttünk kihúzták a kiszemelt olb-t ezért mindkét játékos egy hirtelen döntés volt,de szerintem nem rossz. Az edzőmeccseken mindketten játszottak rolb-t, mert egyikük át fog kerülni jobboldalra. Ebből kiderül ,hogy ők is kezdők lesznek. Remélem jól fognak majd teljesítni.
Haruki Nakamura FS
A csapatban az S -ek öregednek,ezért volt szükség rá. Jó adottságokkal megáldott játékosról van szó. A preseason alatt eldől hogy kezdő lesz vagy nem.
Jeremy Thompson RE és Adam Larsen RG
Mindketten cserének érkeztek,de ki tudja mit hoz majd a jövő.
Remélem az új játékosokkal a PO-ért küzdhetünk.
Sok sikert mindenkinek a következő szezonra!!
Go GFL!! Go Vikings!!!!!!!!
 |
|
Forum Discussion
(by Simi90 on 04/10/2009)
|
Replies - 0 :: Views - 3 |
|
Vikings hírek |
Offseason Minesotában
Simit a gm-t kérdeztük a változásokról!
A csapat az offseasonban nem volt valami aktív de egy is megszereztük Doug JolleyTE és Maurice Jones-DrewHB-t . Ezzel a csapat két fontos poszton erősödött. Maurice Jones-Drew-ra azért volt szükség mert Parker kora miatt már nem biztos hogy a következő szezont is Minesotában kezdi meg. A csapat a két minőségi játékos mellé több kiegészitőembert is igazolt FA-ról. Név szerint:Ray HaydenDT,Frostee RuckerLE,Rodrick JohnsonMLB.
Draft ami a Vikingsnek felemásan sikerült ahova minőségi játékos kellett oda gyengébb került, ahova gyengébb képességű kellett volna oda jó érkezett.
Név szerint az érkezők:
2/21
LOLB Tim Jordan
4/21
WR Dantonio Carpenter
5/7
MLB Mike Wright
5/21
ROLB Devin Cross
6/21
CB Austin Hendrickson
7/21
DT Gary Hall
Ennél a draftnál a két pozitív meglepetés számomra Dantonio Carpenter és Mike Wright volt akik még kezdőszintű játékossá is válhatnak , ami már most meg is adatott Carpenternek mert ő lett a csapat 2. számu WR-je, Wright meg nagy harcban lesz Blackmonnal az egyes pozicióért. A negatív meglepetés Tim Jordan volt, akit sokkal előrébb draftoltam mint azt a képességei mutatják de nem baj fejlődni lehet és az edzőmeccseken már bizonyított ha foglalkozok vele akármi lehet. A többi játékos backupnak jött és annak meg is felel egyikük se olyan kiemelekdöek; de ha be kell szállni akkor tudják a kezdőket pótolni.
Ezzel az érkezőkkel a csapat nem sokban változott a tavalyihoz képest és ez még a javunkra vállhat. A csapat célja most is PO-ba kerülés de a csoport jobb lett mint tavaly , ezért jobb teljesitményre is lesz szükség a céljaink eléréséhez
Go Vikings!
Go GFL!
.(2.25x2.57).9024.gif) |
|
Forum Discussion
(by Simi90 on 11/11/2008)
|
Replies - 0 :: Views - 2 |
|
[color=yellow][size=18]Vikings news[/size][/color] |
Ebben a szezonban most először jelentkezünk !!!
A csapat GM-t kérdeztük:
Mit szól Simi ehez a szezonkezdethez?
Hát mit is mondhatnék eddig elég eleégedett vagyok (kivétel ez az utolsó meccs). Nem számítottam ilyen jó szezonkezdethez,mert még soha nem nyertem zsinórba 4 meccset
Mit mondana nekünk az új igazolásokról?
Colt Brennen QB
nem titkolt szándékom volt Grossman helyett egy fiatalabb irányítót igazoni. Eddig nem vallott szényent mert elég jól megy neki a játék,de még hosszú a szezon .
John Lloyd QB
Ő lesz az igazi backup irányitó a preeeasonban minden meccsen szerephez jutott és egy jó közepes teljesitményt nyújtott
Willie Parker HB
Ő volt a szezon legjobb igazolása eddig !!! Csak meg kell nézni a statokat
mindig hozza a kötelezőt meg még annál is többet nagyon jól lehet használni mind a futásnál minta a passzjátéknál.
Tim Rivers és Jamal McClendon Wr
A csapat igen Wr hiányban szenvedett és a vezetőség úgy döntött hogy a drafton két mozgékony és jó adottságokkal rendelkező elkapókat hoz a csapat elég passzjátékából kiveszik a részüket ez azt jelenti hogy keeten előreléptek 2.és3. elkapóvá. Eddig még olyan sok droppal nem "örvendeztették" meg Simi-t.
Adam Stabler TE
Az elöbb már említett passzjáték egyik nélkülözhetetlen tagja eddig nem ment felé olyan sok passz de mindig leköti a védők figyelmét ,ha meg megy neki paszz biztos kézzel fogja meg. Ablokkolásokból is jól kiveszi a részét.
Cosey Coleman RG
Hicks helyére kellet egy tapsztalt guard és eddig megoldaj a feladatát kissebb hibákkal.
Marcus James RE
nem tudok mit írni róla mert eddig a szezon egyik meglepetése (Erasmus James ) helyén nem sok szerep jut neki.
Josh Blackmon MLB
Ennés sokkal több kell
Will Poole CB
Amikor számít rá Simi akkor mindig kimagaslót nyújt! 2 INT magáért beszél
És hogyan tovább?
AKövetkező meccek igen nagy csatákat hoz mjad ,mert a csapat jó eséllyel küzd PO-ért de ehez eredmények kellenek és ezt csak a győzelmekkel lehet elérni
Eddig melyik csapatrészzel elégedett Gm?
A két csapatrész között nincs nagy különbség !! De én mégis a védelmet emelném ki már csak az is mert rengeteg labdát szereznek számszerint 14int és 3 fumb. Dez remélem még fordulni fog hoy kiegyenlitődjön az arány a két csapatrész között.De eddig az offens se vallot szégyent(csak az első 3 meccsen sok volt az int de Brennen belejött)
Köszönjük a riportot és sok sikert !!!
Én köszönöm és mindent meg fogunk tenni hogy jól szerepeljünk a következő meccseken is!!!
 |
|
Forum Discussion
(by Simi90 on 08/06/2008)
|
Replies - 0 :: Views - 2 |
|
Új Gm a Vikingsnél!!!! |
Ez a szezon a Gmnek csak tanulószezon lesz.Az idényben nagy változások már nem lesznek, de egy Wr mégis érkezik majd ,de még nem lehet tudni, hogy ki,mert több jelölt is van.
A csapat és a Gm célkitűzései innem már a tisztes helytállás lesz,de még
nem mondott le a csapat a rájátszásról sem Egy pár meglepetéssel be lehet kerülni !!
Az offsesonban lesznek változások de ezek az elkövetkező meccsektől függenek majd, hogy ki érkezik és távozik a csapatból. |
|
Forum Discussion
(by Simi90 on 03/28/2008)
|
Replies - 0 :: Views - 2 |
|
Vikes in playoff |
Vikings News
A Vikings menetelése a rájátszásban már a wildcard meccsen megszakadt!
7-9es mutatóval lettek az NFC North bajnoka ez pár profibb,tapasztaltabb GM-et biztosan megmosolyogtatott!
A wildcard meccsen a Washington Redskins volt az ellenfél.Már az alapszakaszban is találkozott a két gárda akkor a Redskins 28-13ra felülmúlta a vikingeket.A minnesotai szurkolókban felmerülhetett avisszavágás kérdése ám ez nagyon elmaradt.Az vikingek alapszakasz teljesítményét meghatározó Oline és Bell összeroppant.A Redskins védői remekül felkészültek a futások ellen igy simán levédekezték a vikingek támadóit.A végeredmény 34-6 a Washingtonnak.
Gerwald GM:"Az egész támadósor csődöt mondott ezen a meccsen!Helyesbítek:rettentően jól felkészültek belőlünk!Nagyon örültem hogy rájátszásba kerültünk sokan mondták hogy nem érdemeljük meg de ahogy egy tapasztalt GM társam mondta a mi csoportunk is kiegyensúlyozott.kiegyensúlyozottan gyenge!
Ez a meccs a tapasztalatszerzésre kitűnő volt és ebből láttam hogy van hova fejlődni még.Gratulálok Booster kollégámnak nagyszerűen játszottak a fiai és további sok sikert kívánok neki is és az összes továbbjutott csapatnak!"
Térjünk át kicsit kellemesebb témára.
3 játékos kapott a csapatból repülőjegyet Hawaiira!
3 falember név szerint:
Steve Hutchinson (LG):
-Pancakes:102
-Sacks allowed:4
Matt Birk (C):
-Pancakes:65
-Sacks allowed:0
Bryant McKinnie (LT):
-Pancakes:121
-Sacks allowed:5
Ennek a hármasnak is köszönhetően nagyon jól működött a futás.
Mckinnie annyira jó teljesítményt nyújtott hogy további két díjat is elnyert:
-GFL Crushing Blocker Trophy
-GFL Legjobb OL
Továbbá Ryan Longwell a vikingek rutinos kickere elnyerte a GFL 2007-es szezonjának legjobb rúgója címet.
Ryan Longwell (K):
-FGs:35/39
-XPM/XPA:41/41
További sok sikert kíván a Minnesota Vikings vezetői,edzői és játékosai a továbbjutott csapatoknak!!!
GO GFL!!! |
|
Forum Discussion
(by Gerwald on 01/07/2008)
|
Replies - 0 :: Views - 3 |
|
At A Glance
| INJURY REPORT |
| PLAYER |
POS |
OVR |
LENGTH |
| NFC North |
| RNK |
TEAM |
W-L-T |
PCT |
DIV |
| #7 |
Bears |
3-0-0 |
1.000 |
1-0 |
| #14 |
Packers |
2-1-0 |
0.667 |
0-0 |
| #19 |
Vikings |
1-2-0 |
0.333 |
0-0 |
| #15 |
Lions |
1-2-0 |
0.333 |
0-1 |
| VIKINGS SCHEDULE |
| WK |
DATE |
OPPONENT |
TIME/RESULT |
| 1 |
Aug 9 |
vs Eagles #31 |
Won 28-12 |
| 2 |
Aug 18 |
at Jaguars #16 |
Lost 35-48 |
| 3 |
Aug 23 |
at Chiefs #4 |
Lost 27-33 |
| 4 |
Aug 30 |
vs Chargers #25 |
9:00pm |
|